
„Karácsonyi koncertsorozat/Advent 1.”
- 2018. december 02. 16.00 óra -
Ferencszállás, főtér, katolikus templom
A helyi közösség részéről igény merült fel még több igényes, hangszeres előadók által reprezentál kulturális, zenés rendezvényekre. Az Adventi rendezvénysorozatunk ezen cél érdekben valósul meg hozzájárulva a különböző kulturális tevékenységet folytató csoportok megismeréséhez és elismertségéhez. A programsorozat célja emellett egy felejthetetlen családi és közösségi élmény megvalósítása is az ünnep szellemében Ezáltal az adventi időszak meghatározó programjaként ezzel az összejövetellel még meghittebbé és szebbé kívánjuk varázsolni a karácsonyi készülődést. Terveink szerint – a gyertyagyújtás mellett - minden adventi vasárnap délután 4 órától karácsonyi ünnepi hangversenyt tartunk településünkön. A templomunk falai között felcsendülő dallamokra szeretettel várunk minden kedves érdeklődő lakosunkat.
Az első gyertyát Bagdi Margit, Bagdi Mónika és Zsoldos Sándorné gyújtották meg. A gyertyagyújtás mellett Advent I. vasárnapjának tiszteletére koncertet rendeztünk. Előadók voltak: Szauer Bianka-hárfa, Köteles Csilla-fuvola, Vida Fruzsina Hanna-hárfa és Vida Nadine-fuvola.
Jó hangulatú és meghitt eseményen vehettek részt az érdeklődők, mely nagyban hozzájárult az ünnepi ráhangolódásra.