„Karácsonyi koncertsorozat/Advent 1.”- 2019. december 01.


„Karácsonyi koncertsorozat/Advent 1.”

- 2019. december 01. 16.00 óra -

Ferencszállás, főtér, katolikus templom

 

A helyi közösség részéről igény merült fel még több igényes, hangszeres előadók által reprezentál kulturális, zenés rendezvényekre. Az Adventi rendezvénysorozatunk ezen cél érdekben valósul meg hozzájárulva a különböző kulturális tevékenységet folytató csoportok megismeréséhez és elismertségéhez. A programsorozat célja emellett egy felejthetetlen családi és közösségi élmény megvalósítása is az ünnep szellemében Ezáltal az adventi időszak meghatározó programjaként ezzel az összejövetellel még meghittebbé és szebbé kívánjuk varázsolni a karácsonyi készülődést.

Terveink szerint – a gyertyagyújtás mellett - minden adventi vasárnap délután 4 órától karácsonyi ünnepi hangversenyt, koncertet tartunk településünkön. A templomunk falai között felcsendülő dallamokra szeretettel várunk minden kedves érdeklődő lakosunkat.

Advent első vasárnapján tartott ünnepi hangversenyünkön Inokai Zsófia fuvola, Mészáros Angéla pedig zongora játékával varázsolt el bennünket. Ezúttal is köszönjük mindkettőjük előadását! Az első gyertyát képviselő testületünk együtt gyújtotta meg.

 

 




Főoldal