"Zab Nap 3" - 2020. szeptember 12. (szombat) - Ferencszállás, Faluház, Faluház udvara


A generációk közötti szakadék indokolttá tesz olyan programok, hagyományőrző rendezvények szervezését, amelyek erősítik a közösségi és helyi identitást. Ezen rendezvények során generációk között párbeszéd és együttműködés alakul ki, a rendezvény keretében megvalósuló kreatív tevékenységek pedig összefogják a lakosságot, ezzel a lokális kötődés is megerősödik.

A közösség kívánságára a „Zab Nap” hagyományőrző rendezvényünk a projekt keretében immár harmadik alkalommal került megrendezésre, mely során elsősorban a mezőgazdasági munkához kapcsolódó régi mesterségek, hagyományok és a korabeli használati eszközök bemutatása valósult meg kézműves foglalkozással, kézműves kiállítással és vásárral együtt, melyet hagyományos ételkínálat és kulturális műsor színesített. A rendezvény nem csak a helyieknek, hanem a környező településen élőknek is jó programlehetőséget kínált öregbítve ezzel Ferencszálás jó hírnevét.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóval vettek kezdetét, amely során Jani János polgármester úr és Gémes László Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat elnöke üdvözölte a megjelenteket és nyitotta meg a rendezvényt. A legidősebb és a legfiatalabb lakosaink, valamint a díszpolgáraink köszöntése, a kiemelkedő közösségi munkát végző lakosaink elismerése és a kitűnő tanulóink díjazását követően a falubuszunk ünnepélyes átadása következett. Ezt követően vendégek megtekinthették Szekeres István grafikusművész és Hadik Magda szobrászművész munkaiból összeállított nagyon szép és igényes kiállítást.

A nap egyi fénypontja nagy büszkeségünk, a Pajta Múzeum ünnepélye átadása volt, melyet követően nagy izgalommal és kíváncsisággal vették birtokba a látogatók a múzeumot.

A színpadon egymást követték a különböző fellépők. Először a gyermek tánccsoportok műsorát láthattuk. Többek között Deszkről is érkezett egy csoport, akik akrobatikus rock and rollt mutattak be. Fellépett továbbá a helyi illetőségű Kukutyini Country Club és a klárafalvi Vagány Nagyik formáció is, majd megtekinthettük a Maros Táncegyüttes nívós táncfellépés. A rendezvényt tovább színesítette Kiss Attila Andor magyarnóta és operett műsora. Láthattuk még az este folyamán Felméri Péter humoristát és a Dupla KáVé és Köteles Cindy műsorát is. Aki még bírta erővel, a DSZÚZ zenekar muzsikájára rophatta hajnalig. A rendezvényt látványos tűzijáték zárta.

A színpadon zajló műsor mellett napközben számos egyéb programlehetőség várta a kicsiket és a nagyokat: kézműves vásár, 20 féle népi fajáték: hordó lovaglás, célba dobás, legnőteke, gólyalábak, stb., pónifogatozás, ugrálóvár, kézműveskedés, fazekas műhely kitelepülése, agyagozási lehetőség, hagyományos ízek kóstolása vagy éppen az immár hagyományosnak mondható megmérettetés, a  pörköltfőző verseny. Sokan vártuk már t település tortájának felszelését is, az ínycsiklandó édesség nagyon jól esett az ízletes és szaftos pörkölt kóstolása után.

A rendezvény előkészítése és lebonyolítása során is kiemelt figyelmet fordítottunk a járványhelyzet kapcsán a higiéniás szabályok betartására, több helyen biztosítottuk a kézfertőtlenítés lehetőségét.

Az igen nagy sikerű és sokakat vonzó rendezvény szervezésében és lebonyolításában idén is nagyon sok önkéntes vett részt. Nagyon jó volt látni, hogy a hívó szóra jöttek a segítők, akik részéről ismételten példa értékű összefogást volt tapasztalható! A nagysikerű rendezvény a Ferencszállási nyugdíjas Klub szakmai támogatásával és számos helyi önkéntes, valamint a közöség aktív közreműködésével valósulhatott meg. Ezúton is köszönjük mindenkinek a segítséget!




Főoldal